A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sport Hírek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sport Hírek. Összes bejegyzés megjelenítése

Nico Rosberg nyeret a 2016-os évet és Lelépett

2016. dec. 7.

        2016 világbajnoka Nico Rosberg! Lehetne ez is egy szalagcím, de aki követte a szezont az érzi, hogy hiányzik valami a mondatból, egyszerűen hiányát érezzük a magyarázkodásnak. Nico Rosberg lett a világbajnok, mert Hamilton versenygépe túl sokszor adta meg magát teknikai problémák miatt. Ezt maga Rosberg is tudja, mi sem bizonyítja jobban, hogy első lépése világbajnokként, hogy visszavonul! Nevetséges.. de valahol örülök is neki, mert így remélhetőleg a Mercedes újraértékeli mit is nyújt neki Lewis Hamilton évek óta és idén ők mégis hátat fordítottak neki azzal, hogy Nicot hagyták győzni.  Mint családapa egyet lehet érteni Nico érveivel, hogy most már a gyermekével és családjával akar csak foglalkozni, de mint sportember leszerepelt és cserben hagyta a szurkolóit és a munka adóját!
         Kíváncsian várom kit fognak a helyére beültetni. Ez is egy érdekes téma, mert ha Wherlein kerül a Mercédesbe akkor erősen olyan szaga van a történetnek, hogy előre le volt rendezve ez a színjáték, ugyanis a Renault választhatott Occon és ő közte mégis a kevésbé tapasztalt pilótát vitték ami érdekes volt.

 

FORMA1 2014: videós összefoglaló az idény első feléről

2014. aug. 10.

Az idény első fele egyértelműen a Mercedesé volt, és úgy tűnik, hogy ez a folytatásban is így lesz, és az egyetlen kérdés az, hogy Lewis Hamilton, vagy Nico Rosberg ér majd fel a csúcsra.

Martino: Csak a Betisre koncentrálunk

2014. ápr. 4.

ata Martino a mai sajtótájékoztatón elmondta a Betis elleni mérkőzés nagyon fontos lesz. 


,, Most csak a Betisre koncentrálunk, győznünk kell hogy ha bajnokok akarunk lenni. Nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen kiváló játékosok vannak a Betisben, és tudjuk hogy a mérkőzés végig nagy bátorsággal fognak küzdeni. Mindent megteszünk a győzelemért, de ha nem úgy alakulnak a dolgaink nem kifogásokat fogunk keresni hanem elfogadjuk a helyzetet. Sajnos sok sérültünk van, és fontos mérkőzések előtt állunk, ráadásul a FIFA is keresztül húzta a számításainkat így saját erőből kell megoldanunk a problémát.

Lauda: nekem Raikkönen jelentette a szenzációt Abu Dhabiban

2013. nov. 6.

Niki Lauda számára nem Sebastian Vettel volt a sztár Abu Dhabiban, hanem az idő előtt távozó Kimi Räikkönen. Az osztrák bajnok csodálattal adózik a finn stílusa előtt.
Räikkönen versenye az első körben, pontosabban az első kanyarban véget ért, és nem sokat időzött a pályán: mikor Vettel a 15. körben kiállt az első kerékcserére, a kamerák a parkolóra váltottak, és mutatták, amint a finn bajnok távozik a pályáról. A Lotus versenyzője szokás szerint rövidnadrágban és papucsban volt, vele tartott Mark Arnall is, a versenyző fizioterapeutája.
A 2007-es bajnok 191. nagydíja korán befejeződött, és ugyanilyen gyors volt a távozás is. Ez Laudának is bejött.
„Vettel, Vettel, Vettel. Ugyanakkor a verseny igazi szenzációja az volt számomra, ahogy Kimi meglógott a pályáról, tette mindezt fürdőpapucsban!”- mondta az osztrák részvényes a Blick-nek.
 
 
forrás: http://www.f1-live.hu


Villeneuve: Vettel sokkal jobb, mint bárki más, és ő nem csalva szerzi a győzelmeit

2013. nov. 1.

1997 Forma-1 világbajnoka szerint sokat fejlődött Sebastian Vettel személyisége, aki most sokkal jobb, mint bárki más a mezőnyben.

Jacques Villeneuve korábban éles kritikákkal illette a németet, akinek a személyisége sokkal inkább hasonlított egy sértődött gyerekére, mint egy érett világbajnokéra. A kanadai-francia világbajnok a német Sport Bild lapnak beszélt az újdonsült négyszeres világbajnokról.
„Most is határozott véleménnyel vagyok róla, de ez már pozitív. Sebastian mindig nagyon gyors tudott lenni, de a személyisége rendkívül sokat fejlődött. Most egy igazi érett bajnokként versenyez. Nagyon tudatos, és a mega-sikerei ellenére két lábbal a földön tudott maradni.”
Ezt mégis hogyan értsük?
„Korábban rendre mérges volt, ha valami nem az ő kívánságai szerint alakult. Most úgy tűnik, mintha már kontrolláltabb lenne. Tudja, hogy jó és az embereknek ezt már nem kell többé elmondaniuk. Az elmúlt években néha az volt a benyomásom őt illetően, hogy arrogáns. Ez most teljesen eltűnt. Ez egyúttal az eredményeiben is tükröződik. Most csak a csapat munkájára és a versenyekre összpontosít. Ez egy nagyon hatásos kombináció.”
Tehát versenyzőként is azt mondhatjuk, hogy jobb lett?
„Határozottan. Ő most egy tökéletes versenyző. Csak meg kell nézni, hogy milyen eredményeket ért el a csapattársak mellett. Mindenkit elpusztított maga mellett. Valójában ez mutatja meg igazán, hogy milyen jó is Vettel. És a sikeressége már nem csak az autón múlik, hanem saját magán.”
Ennek ellenére voltak, akik rendszeresen kifütyülték a versenyzőt.
„Ez nevetséges és elfogadhatatlan. Ez nem fair és sportszerű. Sebastian sokkal jobb, mint bárki más. Megérdemli a tapsot. Michaelt sem fütyülték ki, amikor nem voltak ellenfelei. És Sebastian nem nyert meg minden versenyt, mivel nem csalt, vagy használt piszkos trükköket. Egyszerűen csak jobb. Nagyon jól kezelte ezt a helyzetet, miközben folyton mosolygott és nem reagált a füttyökre. Azt hiszem, rájött, hogy ez a fütyülés az ő sikerei is egyúttal. Vettel legyőzte Alonsót és a Ferrarit. A rajongóknak ez természetesen nem tetszett. De ugyanez a helyzet a NASCAR-ban. Kyle Buscht minden versenyen kifütyülik.”


 
forrás: http://www.f1-live.hu

Hogyan nyerjünk, Kimi Räikkönen válaszol! How to win by Kimi Räikkönen

2013. okt. 20.


F1: Csillagos 5-ös az "ÚJ" kommentátoroknak

2013. márc. 19.

Szujó Zoltán
Weber Gábor
1997-ben láttam először Forma1-es futamot és azonnal megfertőződtem. Csak később jöttem rá, hogy ehhez a szerelemhez nem elég a Forma1 szeretete és az izgalmas futamok, hiszen a műsor élményt legalább 20%-ban (ha nem több) a kommentátorok szolgáltatják. Palik Lászlót nagyon szerettem, mert élvezetesebbé tette számomra a futamokat, amióta abba hagyta sokszor idegesítőbbnél-idegesítőbb emberek vették át a helyét. Volt aki unalmasan/érzelem mentesen, volt aki ordítva/tele szenvedéllyel, viszont bődült nagy hülyeségeket beszélve és volt aki közepesen megfelelve kommentárkodott. De mindig érezte az ember, hogy valami hiányzik. Ennek most vége! Az új kommentátor páros Szujó Zoltán és Weber Gábor egyszerűen tökéletes! Gábort eddig is nagyon szívesen hallgattam, mert ugye ő aktív versenyző, szakkommentátor és nagyon sok hasznos technikai információval lát el minket a versenyek alatt és egy versenyző szemszögéből ismerkedhetünk meg az aktuális eseményekkel. Zoltán meg egy "sétáló forma1 lexikon" és ezt most nem gúnyolásképpen mondom, de az ő háttértudása és érzelmekkel teli közvetítési stílusa kellett ahhoz, hogy most újra úgy élvezzem a forma1-es közvetítéseket, mint évekkel ezelőtt. Az meg hab a tortán, hogy mivel évekig járta a box utcákat személyes élményei révén mi is úgy érezhetjük, hogy közelebb kerülünk a forma1 ben dolgozó csapat tagokhoz és szerelőkhöz, esetleg a pilótákat kísérő család tagokhoz, barátokhoz.

Gratulálok a párosnak és remélem hosszú évekig lehetőségünk lesz őket hallgatnunk hétről-hétre!

Farkas Gergely
www.buxmasters.hu

Massa volt a leggyorsabb, a Sauber tesztelt a legtöbbet – Statisztika

2013. febr. 8.

A versenyzők közül Felipe Massa volt a leggyorsabb, addig a csapatoknál a Sauber bizonyult a legaktívabbnak az ezen a héten Jerezben megrendezésre került teszten.
guti5 
A Forma-1 mezőnye kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken a spanyolországi Jerezben tesztelt. Hosszú idő után az összes csapat jelen volt az első téli teszten.
A Williams volt az egyetlen olyan istálló, mely a 2012-es autójával képviseltette magát. A legendás brit istálló közvetlen a barcelonai tesztsorozat előtt, február 19-én rántja le a leplet az idei modelljéről.
A jerezi statisztikai szerint az egyik legaktívabb pilóta Massa volt az F138 volánja mögött. A brazil versenyző összesen 227 kört tett meg pályán. Ez a statisztika nem okozhat különösebb meglepetést, miután a tapasztalt versenyző 3 teljes napot kapott a Ferraritól. Fernando Alonso csak Barcelonában fog csatlakozni az olaszokhoz, akik az utolsó napon Pedro de la Rosával teszteltek.
A spanyol veterán tesztje azonban nem volt hibátlan, miután órákra a bokszba kényszeredett az F138 technikai problémája miatt. A tesztpilóta ennek ellenére 50 kört tudott megtenni Jerezben.
A Ferrari azonban így is csak a 9. legaktívabb istálló lett Jerezben 277 megtett körrel és 1226 kilométerrel a neve mellett.
A Mercedes úgy végzett a 6. pozícióban, hogy a német gárda az első két napon mindössze 29 kört tudhatott a neve mellett. Csütörtökön azonban Nico Rosberg 148, míg Lewis Hamilton pénteken 145 kört tett meg a spanyolországi aszfaltcsíkon.
Meglepetésként hathat a Caterham előkelő 3., és a Lotus kevésbé figyelemreméltó 10. helyezése.
VERSENYZŐK – LEGJOBB KÖRIDŐK

1. Felipe Massa Ferrari  1m17.879s 227 kör 3 nap
2. Kimi Raikkonen Lotus  1m18.148s  +0.269 120  kör 2 nap
3. Jules Bianchi Force India  1m18.175s  +0.296 56 kör 1 nap
4. Romain Grosjean Lotus  1m18.218s  +0.339 149 kör 2 nap
5. Sebastian Vettel Red Bull  1m18.565s  +0.686 198 kör 2 nap
6. Esteban Gutierrez Sauber  1m18.669s  +0.790 252 kör 2 nap
7. Jean Eric Vergne Toro Rosso  1m18.760s  +0.881 154 kör 2 nap
8. Nico Rosberg Mercedes  1m18.766s  +0.887 159 kör 2 nap
9. Jenson Button McLaren  1m18.861s  +0.982 120 kör 2 nap
10. Lewis Hamilton Mercedes  1m18.905s  +1.026 160 kör 2 nap
11. Sergio Perez McLaren  1m18.944s  +1.065 179 kör 2 nap
12. Paul Di Resta Force India  1m19.003s  +1.124 220 kör 4 nap
13. Daniel Ricciardo Toro Rosso  1m19.134s  +1.255 153 kör 2 nap
14. James Rossiter Force India  1m19.303s  +1.424 61 kör 2 nap
15. Mark Webber Red Bull  1m19.338s  +1.459 174 kör 2 nap
16. Nico Hulkenberg Sauber  1m19.502s  +1.623 178 kör 2 nap
17. Valtteri Bottas Williams  1m19.851s  +1.972 180 kör 2 nap
18. Pedro De La Rosa Ferrari  1m20.316s  +2.437 50 kör 1 nap
19. Pastor Maldonado Williams  1m20.693s  +2.814 155 kör 2 nap
20. Charles Pic Caterham  1m21.105s  +3.226 195 kör 2 nap
21. Luiz Razia Marussia  1m21.226s  +3.347 113 kör 2 nap
22. Max Chilton Marussia  1m21.269s  +3.390 107 kör 2 nap
23. Giedo Van der Garde Caterham  1m21.311s  +3.432 152 kör 2 nap
CSAPATOK

1. Sauber 430 kör 1904 km
2. Red Bull 372 kör 1647 km
3. Caterham 347 kör 1536 km
4. Force India 337 kör 1492 km
5. Williams 335 kör 1483 km
6. Mercedes 319 kör 1412 km
7. Toro Rosso 307 kör 1359 km
8. McLaren 299 kör 1323 km
9. Ferrari 277 kör 1226 km
10. Lotus 269 kör 1191 km
11. Marussia 220 kör 974 km
F1-live.hu

Ígéretes jövő: bemutatkozott a Mercedes turbómotorja

2013. jan. 12.


A Mercedes AMG arra számít, hogy 2014-től ismét nagyobb teret kapnak az erőforrások a Forma-1-ben, és visszaszerezhetnek valamennyit a korábbi szerepükből.
 
Az új motorok hangja más lesz, de a hangzavar megmarad - csak valamivel kellemesebben szólnak.
 
 
 
A Mercedes AMG ma mutatta be a sajtó számára az 1.6 literes V6 turbó első változatát, mely egy tesztpadon teljesített szolgálatot az esemény alatt. A jelenlévők nemcsak a motor felépítésével és műszaki paramétereivel ismerkedhettek meg, hanem az egység hangját is megtapasztalhatták.
 
„A motorok hangosak lesznek, de szerintem kellemes”- mondta Andy Cowell ma Brixworth-ban, a Mercedes-Benz High Performance Engines központjában.
 
„A frekvencia magasabb lesz, és amikor a turbófeltöltő 25 00-es fordulaton dolgozik, hangosak is lesznek. Amikor mellette állsz, miközben a próbapadon megy, nem csendes, és fülvédőt kell hordanod”- mondta Cowell, miközben egy Monza-kört szimuláltak az erőforrással.
 
„Egyben egy új minőség is társul a versenyzéshez. A gondolkodó versenyzők formulájához fog közelíteni, mivel a legtöbbet kell kihozni az autóból és az elérhető üzemanyagból. A motorok sokkal nagyobb nyomatékkal fognak rendelkezni – különösen a kanyarok kijáratánál. Autók, melyek sokkal nagyobb erővel jönnek ki a kanyarokból, mint amekkora a tapadás – ez olyasmi, amit mindannyian élvezünk. Egyben vissza fogják helyezni az F1-et a technológia élvonalába – és mi, rajongók, ezt akarjuk”- idézte a Mercedes emberét az Autosport.
 
Adrian Newey korábban már elmondta, hogy szerinte 2014-től sokkal nagyobb hatással lesznek a motorok a bajnokság végkimenetelére, mint most. Cowell nem kívánt ennyire előreszaladni, de abban egyetért, hogy nagyobb lesz a szerepük.
 
„Visszahelyezzük a motort a motorsportba, de hogy mekkora mértékben, azt csak 2014-ben tudjuk majd meg. Határozottan nagyobb lesz a befolyásuk.”
 
Az új egységek megközelítőleg hozzák a mai szintet a lóerő tekintetében (750), de nagy része ennek az Energy Recovery Systems-ből fog jönni. Az ERS a turbó és a hátsó tengely hőjét használja fel és alakítja át. Az ERS-en kívül az erőforrás - a power unit elnevezést preferálják velük kapcsolatban az eddig használt engine (motor) helyett – részei még maga a motor, a turbó, a KERS, és az akkumulátor.
 
A jelenleg használatban lévő KERS körönként 80 lóerőnyi többletet nyújt 6.7 másodpercen keresztül, míg az új ERS 161 lóerőt fog adni körönként 33.3 másodpercig.
 
„Manapság nehéz gyorsnak lenni a KERS által – 2014-ben lehetetlen lesz versenyezni az ERS nélkül”- zárta Cowell.
 forrás: http://f1-live.hu
 

Ecclestone bombázó lányai a világ leggazdagabb csemetéi között vannak

2012. dec. 23.



A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit milliárdos két lánya ezúttal a legelkényeztetettebb milliárdos csemeték között kapott helyet, akik bármikor hozzáférhetnek édesapjuk hatalmas vagyonához. 

Tamara és Petra Ecclestone gyakorlatilag bármit megvehet magának a világon. A Business Insider olyan listát állított össze, melyen a legelkényeztetettebb milliárdos csemeték kaptak helyet. A felsorolásban olyan nevek szerepelnek, mint Paris és Nicky Hilton, Suri Cruise (Tom Cruise és Katie Holmes gyermeke), vagy épp Emme Anthony (Jennifer Lopez és Marc Anthony kislánya).
A listán természetesen Tamara és Petra Ecclestone is helyet kapott, hiszen a két milliárdos csemete bármikor hozzáférhet az apuka 4,8 milliárdos dolláros vagyonához, melynek köszönhetően bármit megvehetnek maguknak.
A 23 esztendős Petra például legutóbb (2011) egy 85 millió dolláros házat vásárolt magának Los Angelesben, amely nagyobb, mint a Fehér Ház (az Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnökének hivatalos lakóhelye és munkahelye) Washingtonban...
forrás: http://sport365.hu








F1: Norbert Haug távozik a Mercedestől

2012. dec. 14.



A német gyártó egy igencsak meglepő bejelentésre szánta el magát, és megerősítette, hogy Nobert Haug, a Mercedes-Benz Motorsport alelnöke 2012 év végén elhagyja a márkát.A Mercedes köszönetet mondott Haugnak, aki 1990-ben csatlakozott a gyártóhoz.


Haug több mint 22 éven át volt a Mercedes-Benz Motorsport, és a Daimler AG alelnöke. A Mercedes szakembere hivatalosan 1990 október 1-jén csatlakozott a Mercedes-Benz Motorsport részlegéhez. Haug közreműködésével a Mercedes-Benz partnerként összesen 6 alkalommal nyerte meg a világbajnokságot a Forma-1-ben, miközben 87 győzelmet szerzett.

A német gyártó szakembere hathatós közreműködésével a Mercedes összesen 32 bajnoki címet szerzett a Német Túraautó Bajnokságban (DTM). A DTM-ben ez 54%-os győzelmi mutatót jelent, addig a bajnoki címeket tekintve 60%-os statisztikai mutatóról beszélhetünk.

Ez idő alatt a Mercedes-Benz összesen 986 versenyen (Formula-1, Champ Car, GT, Group C, Formula 3) állt rajthoz Haug vezetésével. A márka 439 győzelmet tudhat a neve mellett Haug irányítása alatt, ami 45,4%-os győzelmi mutatót jelent.

Haug távozásával Niki Lauda és Michael Schumacher is főszerephez juthat a Mercedes Motorsport vezetésében. A Mercedes a hivatalos közleményében leírta, hogy közös megállapodással döntöttek úgy, hogy elválnak útjaik.


Dr. Dieter Zetsche, a Daimler AG vezetője a következőket mondta a szakember távozásáról:
„Norbert Haug több mint 20 éven keresztül volt a Mercedes-Benz Motorsport programjának arca. Ami engem illet, ez egy teljes korszakot ölel át, és meg is bélyegzi azt, és fénypontként felelős volt az Ezüst Nyilak sikeres Forma-1-es visszatéréséért. Az igazgatótanács és az egész motorsport család nevében szeretném megköszönni Norbertnek a rendkívüli elkötelezettségét, melyet a háromágú csillag iránt tanúsított.”

Haug szintén nagy szavakat használt a kapcsolat leírásához, és egy igen komoly kaland ért véget a mai bejelentéssel:
„Szeretném megköszönni a világ legjobb autómárkájának a több mint 22 évet, melyben egyetlen pillanat sem múlt el szenvedély nélkül. Különösen szeretném megköszönni az igazgatótanácsnak a bizalmat és azt a szabadságot, melyet mindig megadtak minden tevékenységem alatt. 1991 óta óriási eredményeket és győzelmeket szereztünk, és ezt szeretném megköszönni minden kollégának. Sajnos az egyetlen győzelemmel, melyet 2012-ben szereztünk, nem tudtunk eleget tenni az elvárásainknak a 2010-ben alapított csapattal. Mindazonáltal helyes lépéseket tettünk azért, hogy sikeresek legyünk a jövőben. A csapatunk és a versenyzőink mindent meg fognak tenni, hogy elérjék ezeket a célokat.” forrás: http://f1-live.hu

Schumacher mindig is nagyon kedvelte a motorozást

2012. dec. 11.



Schumacher mindig is nagyon kedvelte a motorozást, és az első visszavonulása alatt versenyeken is rajthoz állt – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Alig két héttel a második és egyben véglegesnek tekinthető nyugdíjazása után ismét motorozott egyet, és ezúttal Dél-Franciaországban körözött.
A Monster által szervezett eseményen a fentieken kívül ott volt még Keith Flint, a Prodigy énekese is. McGuinness, a hírhedt Isle of Man TT tizenkilencszeres győztese elmondta, hogy a 43 éves Schumacher elég jól uralja a gépet:
„Nagyszerű dolog Michaellel menni. Ő a motorsportok keresztapja. És teljesen mellékesen: ez az ember tud motorozni”- mondta McGuinness a SID ügynökségnek Le Castelletben. 
forrás: http://f1-live.hu

Michael Schumacher búcsúzik: Egy fantasztikus karrier (VIDEÓ)

2012. nov. 26.


F1: Michael Schumacher minden idők legsikeresebb versenyzője

2012. nov. 25.

Minden idők legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher ezúttal véglegesen int búcsút a Forma-1-nek és már soha többé nem áll fel a rajtrácsra az évadzáró brazil futamot követően.


F1: A Coca-Cola repíti jövőre Kimi Räikkönent

2012. nov. 22.

Az üdítőital-gyártó cég elismerte, hogy jövőre belép a szponzorok sorába a Lotus csapatánál. Ezzel a szerződéssel a Burn nevű energiaital népszerűsítésén fog fáradozni Kimi Räikkönen.

"Büszkék vagyunk rá, hogy a Coca-Cola a Lotus Forma-1-es csapatát választotta arra, hogy népszerűsítse a Burn italmárkát. Ezzel egy komoly partnerkapcsolatot sikerült kialakítanunk az üdítőóriással" - beszélt örömmel az együttműködésről Eric Boullier, a Lotus csapat főnöke.
"Nagyon izgatottak vagyunk amiatt, hogy a Burnnel közösen építhetünk fel egy új és innovatív modellt a szponzorációra. Ez egybefoglalja majd a tapasztalatokat, a kreativitást és a közösségi médiát" - folytatta az áradozást a vezető.
A Burn közleményében tudatta, hogy terveik között szerepel vegyíteni a "művészetet és a zenét oly módon, hogy megtörjék a hagyományokat a tradicionális Forma-1-es szponzorációban".
A támogatás részleteit majd csak 2013-ban hozzák nyilvánosságra, amikor a partnerséget hivatalosan is bejelentik. (forrás: http://hvg.hu/sport/20121122_A_CocaCola_repiti_jovore_Kimi_Raikkonent)

F1: Minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnokát köszönhetjük!

2012. nov. 21.

Az évadzáró brazil versenyen biztosan minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnokát köszönhetjük a sportban, csupán már csak az a kérdés, hogy Sebastian Vettel, vagy Fernando Alonso lesz ennek a címnek a birtokosa.Íme a variációk, melyek számításba jöhetnek Brazíliában vasárnap.


A Red Bull Racing német „ásza” 13 ponttal vezeti a bajnokságot a Ferrari „bikája” előtt, akinek mindenképpen a riválisa előtt kell befejeznie a futamot.

Természetesen nem mindegy, hogy Vettel és Alonso mely pozícióban ér célba.

Sebastian Vettel világbajnok, ha:
- Ha a negyedik, vagy annál magasabb pozícióban ér célba, független attól, hogy Alonso hol ér célba
- Ha az ötödik, a hatodik, vagy a hetedik helyen ér célba, és Alonso egy második pozíciót, vagy gyengébb eredményt szerez
- Ha a nyolcadik, vagy a kilencedik helyen ér célba, és Alonso harmadik lesz, vagy gyengébb eredményt szerez
- Ha a tizedik helyen ér célba, vagy nem szerez pontot és Alonso negyedik lesz, vagy gyengébb eredményt szerez

Fernando Alonso világbajnok, ha:
- Ha nyer, és Vettel ötödik, vagy gyengébb eredményt szerez
- Ha a második helyen ér célba, és Vettel nyolcadik, vagy gyengébb eredményt szerez
- Ha a harmadik helyen ér célba, és Vettel tizedik lesz, vagy nem szerez pontot

Abban az esetben, ha a versenyt bizonyos okok miatt előbb intik le (a 71 körből kevesebb, mint 54-et futnak – kevesebb, mint 75%), akkor ebben az esetben a győztes maximum 12,5 pontot szerezhet. Ha Alonso nyer, és Vettel nem szerez pontot, és ez az eset áll fent, akkor 0,5 ponttal a német lesz a világbajnok. (forrás: http://f1-live.hu)

Hamilton nyert Amerikában, Alonso még mindig versenyben! Csapatvilágbajnok a Red Bull!

2012. nov. 18.

Lewis Hamilton pályafutása 21. győzelmét szerezte meg a Texas állambeli Austinban, ahol a Red Bull megvédte a konstruktőri bajnoki címét, és 2010, valamint 2011 után ismét az osztrákok végeztek az élen. Az előnyük már behozhatatlan, így bajnokként utazhatnak el az évadzáró Brazil Nagydíjra. A második helyen célba érő Sebastian Vettelnek azonban még várnia kell, és nem nyugodhat meg.


Fernando Alonso az újabb dobogós helyezésével továbbra is esélyes a trófeára, így az egyéni cím csak Sao Paulóban fog eldőlni a következő hétvégén.


(forrás: http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/59029/32/hamilton_nyert_amerikaban_alonso_meg_mindig_versenyben_csapatvilagbajnok_a_red_bull/)

F1: jövőre büntetőpontokat oszthatnak a pilótáknak

2012. nov. 17.

A Nemzetközi Automobil-szövetség több helyen módosítaná a Formula–1 sportszabályzatát a 2013-as idényre. Az már biztos, hogy az előzés megkönnyítésére kitalált DRS használatát a versenyhez hasonlóan az edzéseken is csak a kijelölt zónákra korlátoznák. Ötletként felvetődött, hogy a versenyzők büntetőpontokat kapnának, és bizonyos mennyiség elérése esetén eltiltás járna.

A DRS-t érintő módosítással egyetértenek a csapatok, a pilóták ugyanis már olyan extrém módon nyitogatják a hátsó légterelőket az edzéseken, hogy ezzel már veszélyt okoznak.

A büntetőpontok rendszerét azonban nemigen támogatják majd, és a beleegyezésük nélkül nem lehet a szabályokba iktatni.
„Jelenleg a kisebb kihágásokat megússzák megrovással, amelyek számon tartására nincs kidolgozott rendszer. Két megrovás nem ér rajtbüntetést, de ezen változtathatunk. A vétség súlyának arányában kapnának egy, két vagy három büntetőpontot a pilóták – a rajtbüntetés életben maradna ezek mellett is –, és akinek összejön, mondjuk, 12, azt eltiltjuk egy versenyről" – mondta Whiting.
(forrás: http://www.nemzetisport.hu/f1/f1-jovore-buntetopontokat-oszthatnak-a-pilotaknak-2191851)
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger